Európai ökológusok konferenciája: a jövő ökológiája vagy az ökológia jövője?

2015. szeptember 21. és 25. között több mint 50 országból érkezett mintegy 700 ökológus részvételével került megrendezésre Rómában a(z) European Ecological Federation 13. és az Olasz Ökológiai Társaság 25. közös konferenciája.

A kétévente megrendezett eseményen ezúttal főként Európa déli és keleti országaiból érkeztek résztvevők, míg az északi országok kevesebb szakemberrel képviseltették magukat. A rendezvény átfogó témája az ökológia kapcsolódási területei voltak, melyet jól jelzett címe („Ecology at the Interface: Science-based Solutions for Human Well-being”) és programja is, melyben kitüntetett szerep jutott az ökológiával érintkező területeknek (pl. városi ökológia, mezőgazdaság, „társadalmasítás”: civilek bevonása megfigyelésekbe és kutatásokba, épített környezet stb.) és a transzdiszciplinaritás gondolatának.

A tudományos program hétfő délutántól péntek délelőttig tartott, melynek során kilenc plenáris előadás, három kerekasztal-beszélgetés, 29 résztvevők által szervezett szimpózium, 26 egyéb, az elfogadott absztraktok alapján a szervezők által összeállított szimpózium, hat kisebb műhelytalálkozó; összesen több mint 650 előadás- és poszter-prezentáció került bemutatásra.

Az európai nemzeti ökológiai társaságokat ernyőszervezetként tömörítő European Ecological Federation által az európai ökológiai tudomány fejlődéséért kifejtett munkássága elismeréseként adományozott Haeckel-díjat ez alkalommal Riccardo Valentini, a Tuscia-i Egyetem erdőökológus professzora, az Intergovernmental Panel on Climate Change vezetőségi tagja kapta. A konferencián számos jelentős kutató vett részt és színvonalas szimpózium-előadások hangzottak el több témában (pl. makroökológia, globális vizsgálatok pl. szén-forgalom, közösségökológia, az ökológia társadalomtudományi határai stb.). A témák tudományunkra jellemző módon rendkívül változatosak voltak, a stabil izotópok alkalmazási területeitől kezdve a globális környezeti változásokig stb., melyek részletes bemutatására e blogbejegyzésben nem kerülhet sor (a program letölthető a konferencia honlapjáról: www.ecologyatinterface.eu).

Az inter-, multi- és transzdiszciplinaritás (bármit is jelentsenek ezek) jegyében a konferencián számos alkalommal felmerült az ökológusok társadalmi szerepvállalásának kérdése. A kérdésfeltevés időszerűsége vitathatatlan, hiszen az ENSZ közgyűlése a konferenciával közel egy időben fogadta el a 17, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célkitűzést (Sustainable Development Goals, sustainabledevelopment.un.org), melynek szinte mindegyikében jelentős szerepet játszanak az ökológia mint tudásrendszer által felhalmozott ismeretek. A társadalmi szerepvállalás kérdése legmarkánsabban a „Frontiers and future perspectives for ecological research” című kerekasztal-beszélgetésen került elő, melyen a szervező, Stefan Klotz, a European Ecological Federation elnöke mellett részt vett egy katolikus pap Indiából, egy ipari ökológus Kanadából, az EU Környezetügyi Igazgatóságának (DG ENV) egyik vezetője, valamint egy építészmérnök a Müncheni Műszaki Egyetemről. Az elvárások magasak: mind a négy résztvevő, de főként a DG ENV vezetője szerint az ökológusoktól magasröptű, innovatív, jövőbe mutató és kreatív megoldásokat várnak az élet számos területén, kezdve a természeti értékek védelmétől az épített környezet, a városok környezeti hatásainak mérséklésén át az ipari, mezőgazdasági és egyéb termelői ágazatok ökológiai lábnyomának csökkentéséig, nem is beszélve a klímaváltozásról. Mindezek érdekében számos kutatási-fejlesztési politika és kutatásfinanszírozó program (H2020, ERC stb.) célul tűzte ki az inter-, multi- és transzdiszciplináris kutatások támogatását, az innovatív (bármit is jelentsen ez) megoldások fejlesztését és megvalósítását.

Ellenvélemények is bőven megfogalmazódtak. Az egyik jelentős vélemény szerint az ökológia az egyetlen tudomány, mely nevét kölcsönadta társadalmi és politikai szempontból jelentős (zöld) mozgalmaknak, irányzatoknak és szervezeteknek, melyek igazából kölcsönvették/elorozták és kiüresítették a tudomány elnevezését. Évtizedes probléma, hogy az „ökológiai” szemlélet számos egyéb tekintetben is divatos lett, példa erre az újságírók „ökológiai” szóhasználata vagy a nagy nemzetközi vállalatok számos „ökológiai” intézkedése. A hozzászólók egy része szerint ez hasznos, hiszen így egységes nézetrendszer mentén lehet a különböző ágazatokat szabályozó jog- és intézményrendszert a fenntartható fejlődés kívánalmainak megfelelően átalakítani és működtetni. A hozzászólók másik része szerint azonban az ökológiát mindenek előtt mint tudományt kellene értelmezni és nem szabad szerepét továbbgondolni. Ennek megfelelően az ökológusoktól is elsősorban a természetről alkotott ismereteink gyarapítását, működésének megértését kell elvárni, nem pedig a környezeti problémák hatékony megoldását. Ezen nézet egyik képviselője szerint az ökológusok bevonása a gazdasági-társadalmi-környezeti problémák megoldásába olyan, mintha egy fizikust odaültetnének egy munkapadhoz azzal a céllal, hogy tervezzen és építsen motort gépjárművekhez.

Tudván, hogy ezekről a kérdésekről a hazai ökológus kollégák is markáns véleménnyel rendelkeznek, kíváncsian várjuk a hozzászólásokat. Tekintettel a jelenleg is zajló biodiverzitás-krízisre és a számos egyéb égető környezeti problémára, kell-e és ha igen, mekkora szerepet kell vállalni az ökológusoknak az emberi élet és környezet, illetve az élőlények és élőhelyeik védelme érdekében?

Lengyel Szabolcs
tudományos tanácsadó
MTA Ökológiai Kutatóközpont
Duna-kutató Intézet

Hozzászólások

Tovább vinném a fizikus analógiát. Egy gépészmérnök vagy elektromérnök fizikai ismeretekkel rendelkezik, alkalmazza a fizika eredményeit. A munkagépet szintén mérnökök fejlesztették, ami mellett a munkás dolgozik. A szakszervezet beleszólhat a munkapad fejlesztésébe munkavédelmi szempontokat figyelembe véve, egy civil csoport pedig tiltakozhat, ha a termék vagy a termelés a csoport tagjaira káros. (Csak annyiban elavult a példa, hogy a munkapadok mellett egyre inkább robotok állnak.) Elég jól elkülönül az egyes csoportok feladata. Szerintem az ökológia is efelé tart. Egyre inkább egzakt tudománnyá válva nem lesz probléma az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és az alkalmazás elkülönítése. Az alapkutatás - a populációk elterjedését és tömegességét meghatározó mechanizmusok vizsgálata - a fizikához, vagy hogy közelebbi példára utaljak az elméleti populációgenetikához hasonlóan létrehozza azokat az eszközöket, amik -más eszközök mellett- a természetvédelmi problémák hatékony kezeléséhez szükségesek. A beavatkozást igénylő természetvédelmi problémák és kezelésük módjainak meghatározása több szereplős folyamat, amihez a szereplőknek speciális ismeretekkel kell rendelkezniük, ahhoz, hogy megértsék egymást. A civil csoportok a problémák felszínre kerülését súlyozását és megoldási módját egyaránt befolyásolják.
A középkori templomépítő mesterekhez hasonlóan a természetvédelmi területek kezelését irányító ökológusok tapasztalati úton dolgoznak, nem egyszer igen hatékonyan. Azonban ma már a nagyobb építményeket mérnökök tervezik és tudásuk eredménye beépül a kivitelezők gyakorlati tapasztalataiba. Szerintem így lesz ez az ökológiában - természetvédelemben is. Egyre világosabban elkülönülnek a szakmák, miközben egymásra támaszkodnak.
Mi (http://tbe.elte.hu/) például, -s ez itt a reklám helye-, az ökológia elméleti magjának világos meghatározásával kívánunk hozzájárulni a folyamathoz.
-pásztor-