Tévhitek kialakulása, avagy a tudomány félrevezetése

Mi magunk, kutatók sem vagyunk mentesek az előítéletektől, koncepcióktól, ami sajnálatos, mivel pont az objektivitást tűzzük a tudomány zászlajára.

Ezen objektivitásra hivatkozva szeretnénk azután hatást gyakorolni esetleg a világ folyására, jövőnk alakulására. Alkalmazott volta miatt, a természetvédelmi biológia különösen érintett ezen a téren. Szinte elkerülhetetlen, hogy egy elkötelezett, a természet szépségét vagy egyes komponenseit szerető kutató elkerülje az aggódást, amikor kedvelt objektumának pusztulását tanulmányozza. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a tényekkel játszunk. Azaz, a félig teli pohár az félig van tele, és kész. Az interpretálás már másik kérdés, tehát hogy azt emeljük ki, hogy hiszen már csak a fele van meg, vagy azt, hogy szuper, hiszen ebben van valami – ez már kutatói választás és felelősség. Előfordul azonban a citálás láncolatokban, hogy maga a tény elveszik, és csak az interpretáció megy tovább, ami viszont már innentől koncepciózus is lehet. Tanulságos példával szolgál a Global Ecology and Biogeography 2016 szeptemberi számában Sanz-Martín és társai tanulmánya (San-Martín et al. 2016. Flawed citation practices facilitate the unsubstantiated perception of a global trend toward increased jellyfish blooms). A szerzők kimutatták a citációs kapcsolatok elemzése révén, hogy a globális medúza abundancia növekedés valójában hibás citációk láncolatán alapul. A cikkek fele (!) hibásan hivatkozott, azaz nem a valós eredmény kapcsán citálta az adott cikket, hanem arra, hogy növekedett az abundancia, felerészben akkor is, ha nem ezt állította a citált cikk. Valójában egyetlen cikknek volt alapvető hatása a hibás abundancia növekedés beállításának. Érdemes áttanulmányozni a fentebb hivatkozott linken az 1. ábrát!

Súlyos felelősséget jelent a megfelelő citálás, illetve a tényekhez való visszanyúlás. Ilyen tévhitek kialakulásának több káros hatása lehet, például a források pazarlása szükségtelen természetvédelmi kezelésekre, illetve akár egy fontos élőlénycsoport kontrollja, amikor nem is „szolgált” rá. Halványan reménykedem benne, hogy ilyen csak tengerbiológusoknál fordul elő :-).

Báldi András

Hozzászólások

Tanulság: amikor az ember cikket ír, akkor fontos végigolvasni a teljes cikket, és ennek alapján idézni (azaz nem csak az összefoglaló alapján dolgozni). Egy adat hivatkozásánál pedig érdemes minél inkább visszamenni a forráshoz a hivatkozások láncolatán keresztül.