A hagyományos ökológiai tudás világhírű professzora járt Magyarországon

Fikret Berkes kanadai professzor két nyilvános előadást és egy tanfolyamot tartott Budapesten, illetve magyar pásztorokat és természetvédőket látogatott meg az elmúlt két hétben, április 26. és május 9. között. A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a természetvédelemben érdemes és egyben szükséges a tájban élő helyi lakosok szakértelmét is felhasználni. (Fotó: Berkes előadása az Akadémián. Molnár Ábel felvétele.)

A tudásról alkotott hivatalos elképzelés szerint az egyetemi diplomával vagy akár doktori fokozattal rendelkező biológusok birtokolják a leginkább széleskörű ismereteket a természetről. Ugyanakkor mára a tudomány művelői számára is kiderült, hogy egy hortobágyi pásztortól vagy a természetben élő kanadai indiántól szintén nagyon sokat lehet tanulni, hiszen ők is szerteágazó tudással rendelkeznek az őket körbevevő természetről. Ezt a generációkon át öröklődő tudást vizsgálják az etnobiológusok, és „hagyományos ökológiai tudásnak” nevezik (angolul ez így hangzik: „traditional ecological knowledge”, azaz TEK). Molnár Zsolt, az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársának tájékoztatása szerint Magyarországon az 1970-es évektől folynak ilyen irányú kutatások. Ezek sajnos többször megszakadtak, és jelenleg is csak kevesek művelik ezt a tudományterületet. Elmondható az is, hogy a világ más tájaihoz képest Európában jóval kevesebb kutató vizsgálja a növényzettel kapcsolatos hagyományos ökológiai tudást.

A szakma nemzetközi szinten is legelismertebb képviselője Fikret Berkes. A török származású, de Kanadában élő kutató biológus szakon végzett az egyetemen, eredetileg tengerbiológus szakemberként kezdett kutatni, de már kutatásai elején szakterületet váltott, és az 1970-es években a hagyományos ökológiai tudás kezdte érdekelni. Jelenleg a Manitobai Egyetem professzora Kanadában. Különösen érdeklik őt a természettel együttműködő emberi közösségek, a természeti erőforrások fenntartható használata, a természet védelme, a körülményekhez alkalmazkodó adaptív menedzsment és a helyi világnézeteknek, ill. a környezetről való tanulásnak a szerepe. Számos esettanulmányt készített szerte a világban kutatva, és több szintetizáló (azaz a meglévő tudást magasabb szinten összefoglaló) cikket, könyvet írt és/vagy szerkesztett. Az először 1999-ben megjelent „Sacred Ecology” (magyarul: Szakrális ökológia) című könyve alapvetésnek számít e témában – nem csoda, hogy 1200 hivatkozást kapott a művére. (A természettudomány területén a más kutatók közleményeiben megjelenő hivatkozások, ún. „citációk” jelentik a tudományos teljesítmény egyik legfontosabb fokmérőjét.) Berkes a világ számos pontján végzi kutatásait: Bangladesben, Brazília tengerparti vidékein, Észak-Norvégiában, Indiában, Kirgizisztánban, Tajvanon, Thaiföldön, Törökországban és Új-Zélandon.

A török-kanadai kutató két hetet tartózkodott hazánkban április 26. és május 9. között, Molnár Zsolt meghívására. A neves kutató először járt Magyarországon. Itteni tartózkodása alatt egyrészt a hagyományos ökológiai tudás iránt érdeklődőknek tartott tanfolyamot Vácrátótón az MTA Ökológiai és Botanikai Intézetében (MTA ÖK ÖBI), emellett két angol nyelvű nyilvános előadásra is sort kerített: az egyiket az MTA budapesti, Széchenyi téri székházában, a másikat pedig a közelben lévő Közép-Európai Egyetemen (Central European University, CEU). Molnár Zsolt kalauzolásával terepen is jártak: magyar pásztorokat és természetvédőket látogattak meg. Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen a helyzete a hagyományos pásztorkodásnak a mai világban, és a két „tábor” hogyan tudja közösen alakítani, védeni a minket körülvevő természetet. Megtekintettek bakonyi fáslegelőt, kiskunsági réteket, hortobágyi és nyírségi legelőket. A tanulmányút során kiderült, hogy vannak olyan pásztorok, akik össze tudják kapcsolni a hagyományos és modern pásztorkodást a természetvédelemmel.

Kis József hortobágyi pásztor

Április 28-án, az Akadémián tartotta az első előadását, melyben a helyi és hagyományos ökológiai tudás alkalmazásának nemzetközi trendjeiről beszélt. Elmondása szerint a törzsi és őslakos népek, illetve a régóta egy adott tájban élő helyi gazdálkodó közösségek fontos leckéket adhatnak a komplex ökológiai rendszerek kezeléséről, menedzsmentjéről. A nyolcvanas évek óta a hagyományos ökológiai tudás szerepét a legnagyobb nemzetközi természetvédelmi szervezetek (például az IUCN és az IPBES) is elismerik. De miért is fontos ez a szakterület? Biológiai információkkal és ökológiai tudással szolgál, segíti az erőforrások, a biológiai sokféleség és a védett területek kezelését, hozzájárulhat a környezet változásainak nyomon követéséhez, illetve a klímaváltozáshoz és a környezet változásaihoz való alkalmazkodáshoz. A tudományterületen a környezeti etikának is fontos szerep jut.

A második előadásban – amelyet a Közép-Európai Egyetemen tartott – főként arra fókuszált, hogy hogyan lehet a helyi és a hagyományos tudást felhasználni a természeti erőforrások kezelésében és a természetvédelemben. Beszéde során indiai, kanadai, kolumbiai és mexikói példákkal, esettanulmányokkal illusztrálta, hogy hogyan hat kölcsön a hagyományos ökológiai tudás felhasználása a politikai és történelmi tényezőkkel, a földhasználat gyakorlatával, a biológiai sokféleség megőrzésével. Beszélt az őslakosok és a helyi közösségek által kezelt, a kultúrtájba beilleszkedő oaxacai (Mexikó) természetvédelmi területekről is. Következtetésként elmondta, hogy a jelenlegi trendek a helyi lakosok véleményére érzékenyebb, átfogóbb - tehát hatékonyabb - természetvédelem felé mutatnak.

Molnár Zsolt véleménye szerint „Magyarországon lényegesen lehetne javítani a természetvédelmi kezelések hatékonyságát és helyi fogadtatását, ha a kezelési tervek és agrártámogatási rendszerek fejlesztése és kivitelezése során a helyi emberek ökológiai tudását jobban figyelembe vennénk, és a helyi extenzív gazdálkodás hagyományainak megfelelőbb rendszereket támogatnánk.”

Fáslegelőink, üde rétjeink, valamint szikes és homoki legelőink nagy tudású pásztorai megérdemlik a figyelmet!

Bajomi Bálint