Fikret Berkes kanadai professzor két nyilvános előadást és egy tanfolyamot tartott Budapesten, illetve magyar pásztorokat és természetvédőket látogatott meg az elmúlt két hétben, április 26. és május 9. között. A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a természetvédelemben érdemes és egyben szükséges a tájban élő helyi lakosok szakértelmét is felhasználni. (Fotó: Berkes előadása az Akadémián. Molnár Ábel felvétele.)
A tudásról alkotott hivatalos elképzelés szerint az egyetemi diplomával vagy akár doktori fokozattal rendelkező biológusok birtokolják a leginkább széleskörű ismereteket a természetről. Ugyanakkor mára a tudomány művelői számára is kiderült, hogy egy hortobágyi pásztortól vagy a természetben élő kanadai indiántól szintén nagyon sokat lehet tanulni, hiszen ők is szerteágazó tudással rendelkeznek az őket körbevevő természetről. Ezt a generációkon át öröklődő tudást vizsgálják az etnobiológusok, és „hagyományos ökológiai tudásnak” nevezik (angolul ez így hangzik: „traditional ecological knowledge”, azaz TEK). Molnár Zsolt, az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársának tájékoztatása szerint Magyarországon az 1970-es évektől folynak ilyen irányú kutatások. Ezek sajnos többször megszakadtak, és jelenleg is csak kevesek művelik ezt a tudományterületet. Elmondható az is, hogy a világ más tájaihoz képest Európában jóval kevesebb kutató vizsgálja a növényzettel kapcsolatos hagyományos ökológiai tudást.
A szakma nemzetközi szinten is legelismertebb képviselője Fikret Berkes. A török származású, de Kanadában élő kutató biológus szakon végzett az egyetemen, eredetileg tengerbiológus szakemberként kezdett kutatni, de már kutatásai elején szakterületet váltott, és az 1970-es években a hagyományos ökológiai tudás kezdte érdekelni. Jelenleg a Manitobai Egyetem professzora Kanadában. Különösen érdeklik őt a természettel együttműködő emberi közösségek, a természeti erőforrások fenntartható használata, a természet védelme, a körülményekhez alkalmazkodó adaptív menedzsment és a helyi világnézeteknek, ill. a környezetről való tanulásnak a szerepe. Számos esettanulmányt készített szerte a világban kutatva, és több szintetizáló (azaz a meglévő tudást magasabb szinten összefoglaló) cikket, könyvet írt és/vagy szerkesztett. Az először 1999-ben megjelent „Sacred Ecology” (magyarul: Szakrális ökológia) című könyve alapvetésnek számít e témában – nem csoda, hogy 1200 hivatkozást kapott a művére. (A természettudomány területén a más kutatók közleményeiben megjelenő hivatkozások, ún. „citációk” jelentik a tudományos teljesítmény egyik legfontosabb fokmérőjét.) Berkes a világ számos pontján végzi kutatásait: Bangladesben, Brazília tengerparti vidékein, Észak-Norvégiában, Indiában, Kirgizisztánban, Tajvanon, Thaiföldön, Törökországban és Új-Zélandon.
A török-kanadai kutató két hetet tartózkodott hazánkban április 26. és május 9. között, Molnár Zsolt meghívására. A neves kutató először járt Magyarországon. Itteni tartózkodása alatt egyrészt a hagyományos ökológiai tudás iránt érdeklődőknek tartott tanfolyamot Vácrátótón az MTA Ökológiai és Botanikai Intézetében (MTA ÖK ÖBI), emellett két angol nyelvű nyilvános előadásra is sort kerített: az egyiket az MTA budapesti, Széchenyi téri székházában, a másikat pedig a közelben lévő Közép-Európai Egyetemen (Central European University, CEU). Molnár Zsolt kalauzolásával terepen is jártak: magyar pásztorokat és természetvédőket látogattak meg. Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen a helyzete a hagyományos pásztorkodásnak a mai világban, és a két „tábor” hogyan tudja közösen alakítani, védeni a minket körülvevő természetet. Megtekintettek bakonyi fáslegelőt, kiskunsági réteket, hortobágyi és nyírségi legelőket. A tanulmányút során kiderült, hogy vannak olyan pásztorok, akik össze tudják kapcsolni a hagyományos és modern pásztorkodást a természetvédelemmel.
Kis József hortobágyi pásztor
Április 28-án, az Akadémián tartotta az első előadását, melyben a helyi és hagyományos ökológiai tudás alkalmazásának nemzetközi trendjeiről beszélt. Elmondása szerint a törzsi és őslakos népek, illetve a régóta egy adott tájban élő helyi gazdálkodó közösségek fontos leckéket adhatnak a komplex ökológiai rendszerek kezeléséről, menedzsmentjéről. A nyolcvanas évek óta a hagyományos ökológiai tudás szerepét a legnagyobb nemzetközi természetvédelmi szervezetek (például az IUCN és az IPBES) is elismerik. De miért is fontos ez a szakterület? Biológiai információkkal és ökológiai tudással szolgál, segíti az erőforrások, a biológiai sokféleség és a védett területek kezelését, hozzájárulhat a környezet változásainak nyomon követéséhez, illetve a klímaváltozáshoz és a környezet változásaihoz való alkalmazkodáshoz. A tudományterületen a környezeti etikának is fontos szerep jut.
A második előadásban – amelyet a Közép-Európai Egyetemen tartott – főként arra fókuszált, hogy hogyan lehet a helyi és a hagyományos tudást felhasználni a természeti erőforrások kezelésében és a természetvédelemben. Beszéde során indiai, kanadai, kolumbiai és mexikói példákkal, esettanulmányokkal illusztrálta, hogy hogyan hat kölcsön a hagyományos ökológiai tudás felhasználása a politikai és történelmi tényezőkkel, a földhasználat gyakorlatával, a biológiai sokféleség megőrzésével. Beszélt az őslakosok és a helyi közösségek által kezelt, a kultúrtájba beilleszkedő oaxacai (Mexikó) természetvédelmi területekről is. Következtetésként elmondta, hogy a jelenlegi trendek a helyi lakosok véleményére érzékenyebb, átfogóbb - tehát hatékonyabb - természetvédelem felé mutatnak.
Molnár Zsolt véleménye szerint „Magyarországon lényegesen lehetne javítani a természetvédelmi kezelések hatékonyságát és helyi fogadtatását, ha a kezelési tervek és agrártámogatási rendszerek fejlesztése és kivitelezése során a helyi emberek ökológiai tudását jobban figyelembe vennénk, és a helyi extenzív gazdálkodás hagyományainak megfelelőbb rendszereket támogatnánk.”
Fáslegelőink, üde rétjeink, valamint szikes és homoki legelőink nagy tudású pásztorai megérdemlik a figyelmet!
Bajomi Bálint
Új hozzászólás