Hagyományos versus Open Access publikálás

Mindkét modell sokba kerül – csak az egyiknél a cikkek olvasásáért fizetnek az egyetemek és kutatóintézetek, a másiknál pedig a cikkek publikálásáért.

A hagyományos folyóiratoknál a szerzők számára általában ingyenes a publikálás, a szerkesztők és a szakmai bírálók is ingyen végzik munkájukat, viszont a könyvtárak, egyetemek hatalmas pénzeket fizetnek a folyóiratok előfizetéséért. A nyugati országok intézményei ki is tudják fizetni ezen borsos árakat. Amikor Birminghamben és Wales-ben vendégeskedtem kutatóként, tapasztaltam, hogy mennyire „el vannak kényeztetve” az ottani kollégák. A gazdag országok egyetemeinek internetes rendszerében ugyanis lényegében minden cikket le lehet tölteni teljes terjedelemben. Viszont a szegényebb államok – köztük Magyarország - kutatóinak munkáját jelentősen megnehezíti, hogy megfelelő előfizetés híján a folyóirat-adatbázisokban (Web of Science, ScienceDirect, stb.) csak a cikkek egy részét tudják letölteni. Az ELTE előfizetésével például az írások csupán mintegy negyven százalékát lehet beszerezni Pdf-formátumban. Hazánkban a fenti korlátok megkerülésére sokan használnak különböző trükköket. Az egyik jellemző módszer, hogy a hosszabb-rövidebb időt nyugaton töltő kollégák jelszavát használva lépnek be Magyarországról a külföldi egyetem Web of Science rendszerébe, és így tudják letölteni a teljes szövegű cikkeket. Létezik egy orosz kalózoldal is, amelyen keresztül szinte bármely lap anyagai hozzáférhetők.

Mint az a Critical Biomass blogbejegyzésében olvasható, az Elsevier kiadó, amely a természettudományok területén megkerülhetetlen piaci szereplő, 36%-os hasznot produkál. A cég 2011-es pénzügyi beszámolója szerint a vállalat profitja megközelítette az egymilliárd eurót. Üzleti modelljének része, hogy csomagokban árulja könyvtáraknak az előfizetéseket: az utóbbiaknak a nagy és sikeres lapok mellé olyan folyóiratokra is elő kell fizetniük, amelyeket alig olvas valaki. Ezen felháborodva Timothy Gowers matematikus bojkottot hirdetett a kiadó ellen. Az eddig csatlakozott 13 123 kutató vállalta, hogy nem publikál a kiadó lapjaiban, és nem vesz részt a szerkesztésükben és a kézirataik bírálásában sem. A kezdeti nagy aktivitás után ugyanakkor elcsitult a tiltakozás, 2012 februárja óta nem nagyon hallani arról, hogy van-e eredménye a bojkottnak.

A folyóiratok magas előfizetői költségeire válaszként jött létre az Open Access (OA) modell. Ezen lapok jellemzően csak az interneten megjelenő cikkeit bárki szabadon letöltheti – cserébe viszont a szerzőknek vaskos összegeket kell fizetniük cikkük megjelenéséért. Általában ezek a lapok is lektoráltak, viszont nem mindegyiknek van Impakt Faktora. Mivel a tudományos világ az Impakt Faktor bűvöletében él, nem könnyű beindítani egy új lapot. Ugyanis az indulás után eltart néhány évig, amíg a folyóirat bekerül az ISI Journal Citation Records rendszerbe, és addig a lapnak nincs Impakt Faktora. Talán a legsikeresebb Open Access lapcsoport a Public Library of Science (PLoS), amelyhez hét lap tartozik (Plos ONE, Plos Biology, stb.) A PLOS ONE ma már 4,1-es Impakt Faktorral rendelkezik. A Wikipedia szerint gyorsan növekszik az OA lapok száma: míg 2000-ben 740-re becsülték a nyílt hozzáférésű lapok számát, 2009-re ez a szám 4769-re emelkedett.

A PLOS Biology-nál egy cikk publikálásához 2900 USA dollárt, azaz mintegy 650 000 Ft-ot kell befizetni. A PLOS ONE esetében ez a díj 1350 dollár, azaz mintegy 300 000 Ft. A legszegényebb országok kutatói számára ingyenes a publikálás, a „kevésbé szegény” országok csoportjának kutatói 500 dollárt fizetnek. Magyarország egyik kedvezményes listán sincs rajta, úgyhogy a magyaroknak a teljes árat kell fizetniük. Úgy tűnik tehát, hogy ez se tökéletes modell – sok hazai kutatónak ugyanis nincs pénze Open Access folyóiratokban publikálni. Viszont talán abba az irányba halad a tudományos világ, hogy a publikálás költségeit is be kell építeni a kutatói pályázatokba.

Hagyományos folyóiratoknál is van lehetőség Open Access módon publikálni, ilyenkor az adott cikk ingyenesen hozzáférhető lesz a folyóirat honlapján. Ezt az opciót OnlineOpen-nek hívják a többek között a Conservation Biology-t is publikáló Wiley kiadónál, és 3000 dollárba, azaz kb. 675 000 Ft-ba kerül, tehát a teljesen OA lapokhoz hasonló a tarifája. Ennél a kiadónál csak az OnlineOpen opció birtokosai helyezhetik legálisan cikküket a saját honlapjukon, a PubMed Central-ban, vagy más repozitóriumokban.

Egy 2009-es USA-beli törvény szerint az U.S. National Institute of Health által finanszírozott kutatások nyomán származó lektorált publikációkat a megjelenés után maximum egy évvel el kell helyezni az ingyenes hozzáférésű PubMed Central-ban. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hasonló irányba indult el, amikor 2012-ben hozott határozatában előírta, hogy az MTA-hoz, vagy annak intézeteihez tartozó kutatók nyílt hozzáférésű lapokban publikáljanak, vagy hagyományos lapban való publikálás esetén helyezzék el közleményüket intézményi, tudományterületi repozitóriumban.

Mondd, Te melyik modellt választanád? Várjuk hozzászólásodat!

Bajomi Bálint - bajomi.eu

 

psolymos 2013-01-17 02:27

Bálint, szép összefoglalás. Az első mondatot azonban pontosítanám: az egyiknél a cikkek olvasásáért fizetnek az egyetemek és kutatóintézetek, a másiknál pedig a cikkek publikálásáért fizetnek a szerzők. Ez a kiegészítés azért lényeges, mert azáltal hogy a pénzért bármit meg lehet venni (ld. "ragadozó" kiadók), egy fontos minőségi szabályozó szerepe csökken. Ahogy az alábbi cikkekből is kiderül, általában nem az OA modell elveivel van a probléma, hanem kívülről erőltetett átállással, aminek a kis non-profit (társasági kézben levő) lapok látják a kárát a nagy és diverz portfóliójú, profit orientált kiadókkal szemben.

Collins, Scott, Deborah Goldberg, Josh Schimel, and Katherine McCarter. 2013. ESA and Scientific Publishing—Past, Present, and Pathways to the Future. Bulletin of the Ecological Society of America 94:4–11. http://dx.doi.org/10.1890/0012-9623-94.1.4

Beall, J. 2012. Predatory publishers are corrupting open access. Nature 489, 179. doi:10.1038/489179a
http://www.nature.com/news/predatory-publishers-are-corrupting-open-access-1.11385

bb 2013-01-17 16:50

Válasz psolymos üzenetére

Péter, köszönöm a pontosítást!
Tovább árnyalja a képet, hogy az Impakt Faktor bűvölete miatt a legtöbb kutató IF-os lapban szeretne publikálni. A Thomson Reuters (a Web of Science és a Journal Citation Reports fenntartója) viszont elég alaposan megválogatja, hogy melyik Open Access folyóirat kerülhet be ebbe a körbe. Szóval ez a minőségi lapokban való publikálás felé noszogatja a kutatókat, és nehezíti a "ragadozó" lapok dolgát.

Hangarijin 2013-01-19 14:38

A kalózblogra vonatkozó kérdésem burkoltan válasz is volt. Én előnyben részesítem a semmiért "sem fizetek" megoldást, akár saját szakállamra publikálok, akár egy tehetősebb intézet neve alatt. Ennek az az oka, hogy elsősorban taxonómiával foglalkozom, ami teljesen más irodalmazási metódust követel.

A Biodiversity Heritage Library-val (http://biodiversityheritagelibrary.org/) kell kezdenem, mert ez nekünk óriási segítség. Az 1920 előtti folyóiratok nagy része fent van (letölthető és olvasható). Ami nincs fent a régi irodalmak közül, azt rémálom megszerezni, csak pénz, és/vagy ismeretségek mentén lehet. Szerencsére a hiányzó fontos irodalmak egyre ritkábbak. Én főleg délkelet-ázsiai szárazföldi csigacsoportokkal foglalkozom, amikkel 100 éve nem bíbelődött senki (ezért sajnálom, hogy az IF csak 2 évre, nem 200-ra vonatkozik). Így ténylegesen a legtöbb releváns cikk megszerezhető erről a honlapról.

Ezen kívül elég sok "non-profit" taxonómiai és faunisztikai folyóirat open access publikál (pl. múzeumi lapok), ennek hátterét nem kell magyarázni.
Nagy probléma jelentkezik ott is, hogy a gazdagabb országok sem fizetnek elő a "gyenge", de impaktos rétegújságokra. Nem tudom, hogy ezek vagy nincsenek benne a az előfizethető csomagokban, vagy csak olyanokban van benne, ami túl drága lenne. Még pl. a Zootaxa is ebbe a körbe tartozik, ami hihetetlen mennyiségű cikket publikál minden nap, valamint számos 0.8-1.2-es IF között mozgó, főleg taxonspecifikus lap, amelyek kikerülhetetlenek a leíró taxonómiában.

Mivel a taxonómiában általában sokkal kevesebb irodalommal kell dolgozzunk, mint egy ökológus, sokszor egyszerűen a szerzőktől kérjük el a cikkeiket vagy múzeumi ismerősökkel scanneltetjük be a régi irodalmakat. Itt jön a másik különbség a két terület között: az ökológiában sokkal többen kutatnak, és nem szigorúan taxonspecifikus a téma. Egy szerző a vonatkozó cikkek töredékét veszi észre és annak csak kis részét olvassa el, és annak csak egy részét idézi. Ezért kell kegyetlenül könyökölni, hogy az ökológiai cikkek jobban látható helyre kerüljenek. Nekünk, taxonómiában működőknek bizonyos számú cikket ismernünk KELL, mert ha valamit nem hivatkozunk, az elég nagy hiba. Ennek kicsúcsosodása a szinonímgyártás (egy taxon újbóli leírása az irodalom gyenge ismerete miatt), amiért legalább keresztre feszítés jár... Mindegy tehát, hogy egy vonatkozó cikka Zootaxában jelent meg, vagy a "Szecsuáni Hörcsögtenyésztők Lapjában" jelenik meg, nekünk ismernünk kell.

Az impaktfaktor-fétist sokan sok megközelítésből kitárgyalták már, én csak egy gondolatot tennék hozzá. A szépirodalomtól mi vajmi keveset tanulhatunk, de talán az népszerűség árnyaltabb megítélését pont igen. Paulo Coelho népszerű, de sosem fog irodalmi Nobel-díjat kapni... A tudományban veszélyesnek tartom azt a bevésődést, hogy ami népszerűbb (többen idézik), az egyből jobb is. Sajnos a manapság legfontosabb két mutató (idézettség és IF) gyakorlatilag ugyan azt jelenti.

gaborlovei 2013-01-20 20:31

Kedves Balint!
Erdekes cikket irtal, a tema "elo" es fontos. S. Peter hozzaszolasaban van egy olyan, hogy " a pénzért bármit meg lehet venni" - na, ez nem igaz. Ezek a lapok - ha valoban tudomanyos lapok - u.azon elvek alapjan mukodnek, mint a "hagyomanyosak". Barmit tehat nem lehet lekozolni, penzert sem.
A leirasod elegge pontos: eredetileg a kiadok befektettek, es az olvasok teritettek meg a befektetest, elofizetes v. cikk-letoltesert valo fizetes utjan. Az amerikai kozlesi modell megosztota a koltsegeket, a szerzok is fizettek az kozlesert, de igy az elofizetok kevesebbet kellett fizessenek az olvasasert. Vegul jott az Open Access, ami lenyegeben - szep ideologia mellett - a befektetonek kedvez, mert a kozleskor jon a haszon (a szerzo fizet) es a fenet erdekli, hogy ki is olvassa a cikket, mert mar ki van fizetve minden. Nem csoda, hogy ez utobbi modell szamos "nigeriai" tipusus trukkos vallakozast, enyegeben penzt kicsalo "tudomanyos lapot" generalt. En hetente kb. harom ilyen felkerest kapok, v. cikk bekuldesere, v. szerkeszto bizottsagi tagsagra. Ez nem kuolonbozik a kulonfele "On nagy osszegu jutalmat nyert, csak kuldje el a hitelkartyaja szamat es a belepesi kodot, hogy atutalhassuk" tipusus csalasoktol.
Nem meglepo az sem, hogy az ISI nem nezi jo szemmel ezeket a lapokat - ui. ez az o monopoliumukat assa ala. Hosszu ideig ellenallt, hogy ezeknek a lapoknak IF-et "adjon", azaz letezesuket, fontossagukat elismerje. Meg ma is docogosen megy a dolog. Ellenben amiota a jelenlegi tulajdonos, a kanadai Thomson Reuters ceg megvette az ISI-t, sokminden megvaltozott. Pl. a Zootaxa tulajdonosaval eles vitam volt egy hollandiai kongresszuson, o ui. azt hangoztatta, hogy a jovo evben lesz a Zootaxa-nak impact faktora - ami a definicio szerint lehetetlen egy ev utan. Megis neki lett igaza: az ISI felvette a lapot a listara, es ki is szamitotta az IF-t: az elso evre nullakat irva be! Vegulis a nulla matematikailag ertelmezve van, tehat semmi szabalyokba utkozot nem csinalt az ISI - csak az egesz (amugy elegge tokeletlen) definiconak a szellemet hagta meg.
Az OA ideologiaja jogos, csak nem "eletszeru" , ui. a publikalast elo kell kesziteni, es ez penzbe kerul. A kerdes inkabb az, hogy ezt ki fizeti meg. A hagyomanyos folyoirat-publikacios rendszerven ez a kiado, az OA feltetelek mellett meg a szerzo.
udvozlettel:
Lovei Gabor

psolymos 2013-01-21 02:49

Kedves Gábor! Igazad van mikor azt írod "ha valoban tudomanyos lapok" akkor nem igaz amit állítotam, miszerint "pénzért bármit meg lehet venni". Pénzért nem lehet tudományos kredibilitást venni, csak annak látszatát, ami van akinek elég (ld. a hivatkozott Nature levél és az alatta sorjázó bejegyzések). Én erre utaltam.

Más: az OA témakörben érdemes még megkülönböztetni a "zöld" (amikor a kiadó egy idő után szabadon elérhetővé teszi a cikket, azaz a mellette lévő ikon zöldre változik) és az "arany" (amikor a szerző fizet és azonnal szabad hozzáférésű lesz a cikk) modellt. A másik finomság az OA licensz, ami alapesetben nem teszi lehetővé hogy az alkotás profitszerzés érdekében szabadon felhasználható legyen (beleértve az adatbányászást). Ennek érvényesülése új kontextusba fogja helyzeni a közpénzből finanszírozott kutatások jelentőségét. Vegyük észre hogy a történet a hozzáférést illetően (értsd olvasás) már eldőlt, a frontvonal már máshol van (ld. Finch Report).