Földi javak asztalunkon

Termékkiállítás és vásár október 6-án a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben.

A MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet hatodik alkalommal rendezi meg a Földi javak asztalunkon – termékkiállítás és vásár című egynapos rendezvényét a Nemzeti Botanikus Kertben Vácrátóton, mely során az érdeklődők helyi termelők, biotermelők és ökogazdák közvetítésével barangolhatnak a hagyományosan készült magyar ételek világában. Több mint 30 kiállító vesz részt, akik többek között lekvárokkal, mézekkel, mangalicából készült termékekkel, teákkal, ritka növények magjaival, biozöldségekkel várják a kertbe látogatókat, valamint kézművesek mutatják be, és árusítják szebbnél szebb, különleges termékeiket. A rendezvény keretében kerül sor a „Nyomozz növények után az irodalomban” című alkotóversenyünk nyerteseinek díjátadására is. A Botanikus kert terméseiből kiállítás tekinthető meg a Berkenyeházban, emellett a tavalyi évhez hasonlóan további kiegészítő programok is lesznek.

A rendezvényre 2013. október 6-án 10 órától 17 óráig várják az érdeklődőket, melyen a botanikus kerti belépőjeggyel lehet részt venni. A rendezvényről bővebben a Vácrátóti Botanikus Kert honlapján olvashatnak (www.botanikuskert.hu).

Tervezett program:
11:00 Nyomozz növények után az irodalomban” c. alkotóverseny díjátadója
12:30 Pannon Magbank kiállítás- és projektbemutató
14:00 vezetett séta a Botanikus kertben
10:00-17:00
Kiállítás a Botanikus kert terméseiből a Berkenyeházban
Állomásos játék a Kertben

Gyermekfoglalkoztató sarok
Kéregfelismerő tudásteszt a Berkenyeház előtt
Fűben-fában orvosság – gyógynövény-bemutató a Rendszertani gyűjteményben

Kopasz őszirózsák fajtabemutatója a Rendszertani gyűjteményben