
Az Országgyűlés új szervezeti és finanszírozási modellt hozott létre a kutatás-fejlesztési és innovációs ágazat számára. A Magyar Távirati Iroda (MTI) beszámolója.
Fotó: Széchenyi István, az MTA alapítója - szobor a budapesti székházban.
Bajomi Bálint felvétele.
A képviselők 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében és három tartózkodás mellett fogadták el az innovációért és technológiáért felelős miniszter előterjesztését.
Palkovics László a javaslat országgyűlési vitájában elmondta, a változtatások célja Magyarország versenyképességének növelése, a hatékonyabb működés és az egységes, teljesítményalapú forráselosztás feltételeinek megteremtése.
Az elfogadott törvénymódosítások eredményeként az MTA kutatóintézet-hálózatának működtetése átkerül az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz. A kormány szándékai szerint ez a lépés a kutatóintézet-hálózat alapkutatási eredményeinek nagyobb arányú és hatékonyabb hasznosulásához vezet majd.
Palkovics László kiemelte, a változtatások az MTA köztestületi státuszát nem érintik, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat pedig a költségvetési törvényben önálló költségvetési fejezetet képez, nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá.
A parlament létrehozta a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot is, amely kizárólag a miniszterelnöknek felelős testületként felügyeli a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) alapjának működését, továbbá véleményt alkot a kormány kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével kapcsolatban.
-----------------
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma ma délutánra tüntetést szervez a témában (a szerk).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
További részletek és…
További részletek és beszámoló a tüntetésről: https://24.hu/kozelet/2019/07/02/mta-tuntetes-budapest/